Hát alvás az nem nagyon volt. Pont mikor már elaludtam volna elkezdett mellettem zümmögni egy szúnyog. Mindenki ismeri ezt, így nem lehet aludni kéremszépen! Meg kell keresni és elintézni hogy ne zümmögjön itt nekem! Lámpa fel, fül hegyez, meredt figyelés, látom, PUFFF, elintézve, vért se szívott, lámpa le, fej vissza a párnára, joccakát! … Bzzzzzz, Hogyaza! Lámpa fel, fül hegyez, figyelés, megvagy, PUFFF, ez is letudva, lámpa le, fej vissza a … Bzzzzzz, Mi a …??? Lámpa fel, figyelés, CSATTT, Van még? figyelés, dirrdurrpiffpaffcsörkattreccs, több már tuti nincs, lámpa le, alv… Bzzzzzz… EZ. MENT. EGÉSZ. ÉJJEL! Hajnali 2 körül meguntam, felöltöztem, bepakoltam a cuccom a bőröndbe, aztán mindent be a kocsiba, bezártam a lakást, kulcsot leraktam ahova megbeszéltük és elhúztam mint a vadlibák. Meg se álltam Havneby kikötőjéig. Még nem volt 3 óra se, a komp fél 9-kor indul, akkor talán aludni is kéne végre. Elpakoltam a hátsó ülésről mindent, előkapartam egy pokrócot takarónak, meg valami pulcsit párnának, elhelyezkedtem viszonylag kényelmesen, hmmm, nem is olyan rossz ez a hátsó ülés ebben a kocsiban, joccakát! Bzzzzzzz…. ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!

Azért valamennyit sikerült aludni is reggel 8 óráig. Előmásztam az autóból, megállapítottam, hogy öreg vagyok én már az autóban alváshoz, kinyújtóztam, visszaültem előre, előkészítettem a papírokat és elindultam a kikötőbe. A tájékoztatóban azt írták, hogy a behajtáskor legyen már előkészítve a boardingcard, személyi iratok, kocsi forgalmi, meg még ki tudja már mi kellett még nekik, de ott volt minden kéznél az anyósülésen. Odahajtok a kapuhoz, erre “Guten Morgen, kérem hajtson a 4-es sorba!” és kész, ennyi, ezért érdemes volt ennyi mindent előkészíteni…

Aznap reggel én voltam az első aki megérkezett úgyhogy én tuti az elsők között hajthatok majd fel a kompra. Életemben nem hajtottam még fel kocsival kompra, nagyon kíváncsi voltam hogyan is megy ez. Természetesen nem volt semmi nagy mutatvány az egészben, behajtottam a hajó bendőjébe, leparkoltam a kocsit ahova mutatták és kész. Lehetett menni a felső fedélzetre, be is fizettem egy kiadós reggelire. Szép nagy adag volt és meglepően finom is, vagy lehet hogy csak én voltam farkaséhes. A reggeli után már indulhattam is vissza a kocsihoz és mire kényelmesen elhelyezkedtem már hajthattam is le a kompról.

Sylt a legnagyobb sziget Németországban és 54 km-nyi egybefüggő strandjával a németek egyik legnépszerűbb üdülőhelye. Minden valamirevaló hírességnek illetve tehetősebb németnek van itt egy nyaralója. Ez aztán jó drága egy hellyé tette az egész szigetet. A közlekedése több szempontból is egy katasztrófa, közúti összeköttetés nincs a szárazfölddel, csak komp és egy oltári bénán megszervezett autószállító vasúti „megoldás”. Erről később még lesznek részletek.

Eredetileg azt terveztem, hogy a sziget északi pontjáról indulva leautózok a déli csücskére és onnan vissza a vasútállomásra, fel a vonatra és irány a szárazföld. Az első állomás a sziget északi pontja volt, nem volt itt semmi különleges látnivaló egy világítótornyon és a tengerparton esetlegesen sütkérező fókákon kívül. A sziget északi része tájvédelmi körzet, úgyhogy kocsival nem lehet csak úgy behajtani, fizetni kell, kemény 6 eurót. Elhajtottam a korábban kiszemelt parkolóba és kiszálltam a kocsiból. A parkoló meglepő módon eléggé tele volt nagyon ugyanolyan fekete kocsikkal. Különösebben nem foglalkoztam velük, inkább elindultam a part felé. Amikor odaértem akkor lett világos hogy miért is volt ott az a sok ugyanolyan autó. Valami filmet forgattak a parton és amikor engem észrevettek már jött is oda hozzám egy fickó hogy idáig és ne tovább illetve a telefont és fényképezőgépet is tartsam a táskámban. Na ezt nem hagytam annyiban, elautóztam idáig Magyarországról, kifizettem a belépőt, a part nincs lezárva, ő engem itt nem fog visszatartani, max fél óra múlva itt se vagyok úgyhogy hagyjon békén! Annyit garantáltam neki, hogy nem fogok a forgatás irányába fotózni illetve nem megyek közel se, rádión szólt valakinek akinek ezzel nem volt problémája, úgyhogy mindketten mehettünk békében a dolgunkra. A parton sajnos nem voltak fókák, gondolom őket is eltessékelték a forgatás miatt úgyhogy én se maradtam sokáig, elindultam vissza az autóhoz és onnan a következő megállóhoz.

A következő állomás is egy partszakasz volt. Ami azonban meglepett hogy itt megint fizetni kellett. Rákérdeztem, hogy itt minden part fizetős, felvilágosítottak, hogy a sziget északi része magántulajdon és ott azért kellett fizetnem. Kicsit meglepetten visszakérdeztem, hogy van-e esetleg valami érdekesebb oka annak hogy magántulajdon a sziget északi része. Eredetileg a szigetnek az a része Dániához tartozott, de aztán a dán királyi család odaajándékozta egy Sylten élő családnak. Jakérem, Urambátyámhaversógor megy erreféle is. Itt már nem mentem le a tengerpartra, csak fentről élveztem a kilátást. Sajnos az idő eléggé pocsék volt ezért sok jó képet nem is sikerült készítenem.

A következő állomásra viszont már nagyon kíváncsi voltam. Az “Otthontalanok temetője” (saját fordítás, amúgy Friedhof der Heimatlosen). 1855 októbere és 1905 novembere között ide temették azokat akiket holtan sodort partra a tenger. 1855 előtt csak simán nem foglalkoztak a holttestekkel. 53 embert temettek ide és csak egyet sikerült utólag azonosítani. Sajnos idefelé borult is minden. Nagyjából 11 óra lehetett amikor már közeledtem a sziget közepén elhelyezkedő kis városkához ahol aztán sikerült belefutni egy dugóba. Optimistán azt gondoltam, hogy pár perc és vége, biztos valaki csak bénán parkolt. Hát nagyobbat nem is tévedhettem! Ahogy már korábban említettem a szigetet csak komppal illetve vasúton lehet elhagyni. Mármint ha kocsival van az ember. A vasút verzió pedig úgy néz ki hogy kocsival át kell hajtani egy kapurendszeren (mint amilyen a hidaknál szokott lenni), ahol megveheted a jegyet, utána behajtasz az egyik várakozósorba és várakozol. Ez eddig mind szép és jó, csakhogy a német vasúttársaság valamiért úgy gondolta, hogy 12:00 és 14:30 között nem indít vonatokat, emiatt aztán elég sokan akartak még feljutni a 12 órai vonatra, ezt az ostoba helyzetet még annyival sikerült megfejelni, hogy nem nyitották ki az összes kaput. Ez a nemtörődömség, a nagy kocsiroham és az egy faluhoz méltó úthálózat azt eredményezte hogy az így kialakult dugó vége már a városka végénél volt… na ebbe a dugóba érkeztem még meg. Persze el lehetett volna menni másik utcákon, nem csak a főutca létezik, de a Waze az egész városkát pirosan jelezte. Már itt sejtettem, hogy a sziget déli része kimarad. Nem para, majd bent leparkolok valahol és gyalog sétálgatok egy keveset. Parkolóhelyből se nagyon van eleresztve a városka, úgyhogy a bejutással és a parkolóhely kereséssel temérdek időm el is ment. Konkrétan nem is volt már időm sehova se menni, hanem ha tutira fel akartam volna jutni a vonatra, akkor már mehettem is beállni a sorba. Rengeteget láttam a német üdülőparadicsomból… Aki teheti ne kocsival jöjjön ide, vagy akkor ne egy napra! Amíg a vasútállomáson arra vártam, hogy felhajthassak a vonatra átnéztem még az előttem lévő utat, hol merre lehet majd pihenőt tartani, 5 órát nem fogok egy seggel végigvezetni.

Mire átértem a szárazföldre az az 5 óra egy kicsit több lett. Nem is tudom mire számítottam pénteken délután Németországban Hamburgon keresztül…? Dugó dugó hátán. Korábban eltöltöttem már pár napot Hamburgban, de annak idején nem autóval utaztam és így autóval egészen más élmény volt a város. Ugyan az autópályáról egyszer se vitt le a navi a kis utcákba, nem úgy mint Prágában… Az A7-es autópálya vonala először beviszi az autóst Európa második legnagyobb kikötője alá, majd egy rövid szakasz után fel egy hídra így egészen különleges kilátás nyílik az autópályáról a kikötőre. Pechemre itt pont nem volt dugó úgyhogy esélyem nem volt lőni pár képet. Gyalogosan végigsétálva szerintem közel se volt ennyire látványos ez a kikötő. Már csak valami nagy óceánjáróval kéne ide behajóznóm egyszer, hogy teljes legyen az élmény!