A Rajna völgyét Mainznál elhagyva Luxemburg felé vettem az irányt. A terv az volt, hogy még Németországban, Trierben megszállok és korán reggel onnan indulok tovább. Azért esett a választásom Trierre mert már elég közel volt a határhoz és itt találtam szimpatikus szállást is. Későn értem a városba és amikor a tulaj kérdésére elmeséltem mi járatban vagyok, egyből rávágta, hogy akkor a Porta Nigra-t is biztos megnézem majd. Eszembe se jutott, hogy megnézzem mit lehet megnézni itt Trierben és sajnos nem is jutott rá másnap se sor. Na sebaj, majd ha legközelebb erre járok megnézem.

Luxemburg 1815 önálló nagyhercegség, 1890 óta pedig független. Államformája szerint Luxemburg alkotmányos monarchia. Az Európai Unió több fontos intézménye jelenleg is a fővárosban Luxembourgban található. Nem kevés multicég európai „központjával” egyetemben.

A fővárosban voltam már tavaly a karácsonyi vásáron, úgyhogy most semmiképp nem akartam ott megállni. Inkább a vidékre koncentráltam. Az első megállóm is egy kicsit eldugott helyen van. Ha az ember nem tudja, könnyen elhajt mellette. A Schiessentümpel egy kis mesebeli hidacska háromágú mini vízeséssel. A legközelebbi parkoló viszonylag közel van, nagyjából 4-500 méter séta érdekesebbnél érdekesebb sziklafalak mellett és már ott is vagyunk a hidacskánál. Érdemes volt korán elindulni, így teljesen egyedül tudtam nekiállni fotózgatni. Sajnos annyira korán mégse sikerült indulni, kb fél óra múlva már megérkeztek a túrázók is az élénkebbnél élénkebb színű ruháikban így elpakoltam a cuccot és indultam is vissza a parkolóba.

Előző nap a Rajna völgyében látott temérdek szebbnél szebb várat és kis kastélyt ezen a napon várromokkal terveztem kompenzálni. Első ilyen állomásom a Beaufort-kastély romja volt. A kastélyt a XI. században építették, de az évszázadok során többszöri tulajdonosváltáskor az új lakók saját ugyanakkor korhű izlésük szerint bővítették is. 1928-ban Edmond Linckels megnyitotta a már XVII. század óta lakatlan kastélyt.

Leparkoltam a közeli parkolóban és amikor kiszálltam a kocsiból már meg is csapta a fülem a szép napos időben, kanyargós utak környékén jellemző motorzaj. Tuti nem csak egy-két motoros kering itt az erdőben kígyózó utakon, ez valami nagyobb konvojnak hallatszik. Mialatt összekészítettem a cuccot a sétához, folyamatosan hallottam a motorok zaját. Egyre hangosabbak voltak, ezek bizonyára errefelé jönnek. Remek, lesz mit fotózni a várromokon kívül. Mire végeztem a pakolással már nagyon közel jártak, látni még nem láttam őket, de a hangjuk már fülsüketítő volt. Aztán elő is bukkant a kanyarban az első... Lamborghini. Wow, na erre nem számítottam! Szépen sorban jött a következő, meg a következő. Nem emlékszem már pontosan mennyi volt, de hetet sikerült levideózni. Ha tudtam volna, hogy Lamborghinik jönnek akkor már beizzított kamerával vártam őket. Na se baj, majd legközelebb jobban résen leszek.

A minimális belépőt kifizetve a várromot teljesen be lehetett járni, több terembe is be lehetett menni. Viszont sehol nem voltak elhelyezve az ilyen helyeken szokásos tájékoztató táblák, hogy a látogató tudja milyen teremben is van, vagy pár érdekesebb történet leírása. Csak egy terem volt berendezve, az is kizárólag kínzóeszközökkel. Ennek akár jelzésértéke is lehetne! Legalább most már világos, hogy miért volt ilyen olcsó a belépő.

Mialatt a várromban nézelődtem folyamatosan lehetett hallani a Lamborghinik zúgását, valahol a közelben egy Lamborghini találkozó lehetett. Jó kis extra lett volna, bemenni egy ilyen találkozóra kár, hogy a Goolge ezúttal nem volt a barátom. Majd talán amerre megyek a kocsival onnan látni fogom merre vannak, esetleg még ki is lesz táblázva. Hát nem volt, ez sajnos nem jött össze, így jártam...

Következő úticélom ismét egy várrom lett volna viszont odafelé menet elkapott az éhség. Nem is kicsit, úgyhogy az éppen útba eső faluban szorgalmasan figyeltem a lehetséges kajáldákat. Az első ilyen faluban volt is mindjárt egy szimpatikus étterem, úgyhogy elkezdtem szorgalmasan parkolóhelyet keresni a környéken. A nagy keresgélésben behajtottam egy kis utcában, ahol a házak összeépült sorát egy kis udvar szakította meg. Na talán ott le tudok parkolni, aztán amikor odaértem a kocsival akkor ez a látvány fogadott:

Errefelé aztán nem viccelnek, tankokkal őrzik az udvart. Hajtottam is tovább. Nem sokkal messzebb sikerült aztán találni egy parkolóhelyet, letettem az autót és visszasétáltam alaposabban is megnézni azt a tankot. Hopp, van itt még egy, meg még más is az udvarban. Egy ilyen kis faluban a semmi közepén van egy második világháborús múzeum? Aztamindenit! Hova a fenébe csöppentem??? Google most a barátom volt! Ez a kis falucska Diekirch volt, nem mond nektek se semmit, igaz? Nekem se. És ha azt mondom 1944-1945 tele, ardenneki offenzíva, a németek utolsó próbálkozása megtörni a szövetséges erők előrenyomulását? Így már dereng valami történelemóráról? Na és A halál ötven órája című második világháborús film? Ebben a kis alig 6000 lakosú városkában található az egyik „legjobb” második világháborús múzeum! Aztaaa, na ezt nem fogom kihagyni! De előbb enni kéne. Üres gyomorral nem megyünk múzeumba!

Nagyon megtévesztő ez a múzeum kívülről. Az egész épület alig nagyobb, mint egy általános iskolai tornacsarnok mégis óriási gyűjteményük van. Ráadásul a legtöbb itt kiállított darab a környékről származik, németek vagy szövetségesek hagyták annak idején hátra. Állítólag még manapság is találnak az erdőkben mindenféle, a háborúhoz köthető kisebb-nagyobb tárgyat.

Ez a múzeum kötelező program, félelmetes mekkora gyűjteménnyel büszkélkedhet. Szerintem az egész luxemburgi hadseregnek nincs ekkora arzenálja. Sajnos azonban ez a legnagyobb hátránya is, nagyon zsúfoltan van minden elhelyezve. Miután végigjártam az összes termet a múzeumban, megnéztem az összes életnagyságú diorámát és összeszedtem a múzeum padlójáról az államat elindultam vissza az autóhoz majd az eredeti célként kítűzött várromhoz az Ech-Sur-Süre faluba.

Mindig meg szoktam nézni egy úticélnál, hogy hol lehet parkolni. Sajnos itt az élet kicsit megtréfált, a kinézett parkoló ugyanis le volt zárva és tele volt pakolva mindenféle üres, kisebb, nagyobb bódéval. Másik helyet kellett keresnem. A nagy keresgélésben nem lehetett nem észrevenni a rengeteg sárga biciklit és sárga zászlót a faluban.. Sokat nem foglalkoztam velük, parkolás után mentem a várromhoz.

A falucska és a várrom a tipikus középkori képet adja, van egy nagyobb domb, aminek a tetején áll a vár és körülötte pedig egy falu. Eredetileg csak egy tornyot építettek ide X. század elején, majd a XIII. században kezdték el folyamatosan bővíteni. Végső formáját az Esch grófok idején nyerte el. Róluk kapta mai nevét is. Napjainkban este ki is világítják a várromot.

A várromhoz egy jó kis lépcsőmászás árán lehet feljutni és a toronyba is fel lehet lépcsőzni. Miután bejártam a várromot maradt egy kis időm, hogy a falucskában is csavarogjak. Ekkor botlottam bele ebbe:

Egy Tour de France kiállítás, itt Luxemburgban? Jahogy a sárga zázslók meg biciklik ezért vannak! Ekkor vetettem egy alaposabb pillantást az egyik plakátra is.

Hoppá, másnap ezen a kis falucskán fog keresztültekerni a Tour de France mezőnye! Még szerencse, hogy ezt a napot néztem ki és nem a következőt. Jó kis fejetlenség lett volna.